Tran∑: / Audiovizuális kísérletek, Diploma, MKE

A vj egy rövidítés, ami jelenthet visual jockey-t, video jockey-t, video disk jockey-t, visual performance artist-ot(1). A vj sajátos képi rendszerben alkot, mely szoros, szimbiotikus együttműködésben van a zenével. A kérdés felmerül, mint klasszikus tyúk-tojás filozófiai szimbólum, hogy kép alapú zeneiségről, vagy hang alapú vizualitásról beszélünk. A vj  általánosságban a második aspektusba tartozik, a partykultúra kialakulástörténetéhez kapcsolódik, az elektronikus zene alapú kultúrkör része. Műfaját tekintve lehet software-, vagyis digitális és analóg bázisú. A partyk szórólapjain megjelenő titulusai szerint: vizuálios, vj, fényfestő, látványlovas, spéci visual, fények, stb. A műfaj időterjedelme hosszú, általában hat-nyolc óra, kivételt képeznek a live-act-ek, performanszok, melyek előre komponált másfél-két órás előadások.

2009-ben, az MKE Intermédia szakán készült dolgozatom témájának eredetét az elektronikus zenei partyk adják, vizsgálódásom javarészt  egy múlt-jelen-jövő tengelyen haladó gondolati, történeti leírás, gyűjtés. A dolgozattal célom a vj műfajának több szempont szerinti elemzése.

VJ/ VISUAL PERFORMANCE ARTIST/ LIVE CINEMA/ LIVE ACT/ LIGHT ART/ AUDIOVIZUALITÁS

Adrian Shaughnessy: “The role of the VJ is mercurial. The act of VJing is mysterious. We’re not sure what VJs do. or who they are. There are no VJ superstars to fawn over. Even for seasoned pop culture watchers, VJing is a shadowy activity, something that happens at night, in the dark, often when pharmaceutical agents disort our vision of the world and loosen our grip on what we think we know and understand. …’ (5)

Bevezető gyanánt pár gondolatot felvázolok az úgynevezett party-vetítés, vagyis visual jockey alkotta kép lényeges, eddigi mozgóképes struktúrájáról.

A vetített animációk előre elkészített rövid, úgynevezett loop-ok rendszerére oszlanak. A loopok olyan kis animáció-szeletkék, melyek végpontja egyben a kezdőpont, tehát folytonosságot illuzionáló mozgóképek, pár másodperctől többnyire fél perces terjedelmi hosszal. Ezen “üzemanyagok”  kezelése nem egyszerű feladat, mind a ritmusképletek sokaságára való koncentráció technicizált vetületét tekintve, mind – a sok esetben – adott pixelszámra való komponálás tényezőinek együttes rendszerét nézve. Ezen mozgóképek videó utómunka és animációs szoftverekben készülnek. Maga az ún. real-time, valósidejű vetítés folyamán zenére rendeződnek, a vj-szoftverek által átmennek egy „dimenzió-váltó” rendszeren és improvizáció útján kerülnek a vetített felület tartományába.

A loop-al szemben egy másik megközelítés szerint a képek egy előre generált „objektumokként” működnek, maga a vj program értelmezi a kódolt jeleket és saját rendszerében változtathatóvá, kezelhetővé teszi.

A vetített mozgóképek viszont csak a rendszer egy szegmensét képezik, a vj tevékenysége az előkészületi folyamatoktól kezdve az installáláson keresztül az improvizációs performansz jellegű előadásig terjed. Sőt! A fényekkel való játék, a tér bejárása és elrendezése, a vetített felületek sokszínűsége, akár a vászontól terjedően egy gyárfalon keresztül az átlátszó felületekig, házra vetítéstől szinte majdnem a csillagos égig terjedhet, ezen kívül érdekes kérdés maga a dramaturgia, mivel műfaját tekintve 6-8 órás egy szett, a szett alatt folyó képi események általában kaotikus sorrendisége vagy egy képi nihilizmust, vagy egy rejtett narratív tartalmat feltételez.

Fogalomkeresésem kiindulási pontját az 1990-es évektől, a partykultúra kialakulásától kezdem, viszont említést kell tennem arról a tényről, hogy a ’90-es években kibontakozó elektronikus vizualitás előzményére bőven vannak példák, mint a Mark Boyle által 1963-ban rendezett „light-show”-k („Summer of Love”).

/ HANGKÉP

Ha még mélyebbre ások az idő múlt-végtelenjében, a zenével együttműködő fények, színek és formák, vagyis a zene szimbiózisa a vizuális együtthatókkal sok művészt, filozófust, zenészt és gondolkodót foglalkoztatott. A zenei skála színképzésére irányuló kísérletek, vagyis a hangok színmegfelelői, a zenei eszközök, akkordok, zenei érzetek képi és képi-atmoszférában történő leképzése, transzformálása hihetetlen sok elméletet és eszközt vonultatott fel már kezdve a 18. századtól például a színorgonák*. Mind a zeneszerzők mind a képzőművészek szempontjából létrejött gondolati és gyakorlati kooperáció következtében születtek olyan zenedarabok, melyeknek partitúrájában a hangszerelés felett még egy sor jelezte a színképzeteket az egyes hangokra, vagy azon zenedarabok, melyek mind címadásukban, mind kiváltott érzet szinten is egy konkrét képi elem, vagy elemek leírásárára összpontosítottak. A legkülönfélébb zenére készített képalkotó eszközök kerültek napvilágra a némafilmek korszakában is. De ahogy Friedrich Kittler Optikai médiumok című könyvében is olvasható, a „némafilm sohasem volt néma” (6). Mindig valami kísérő zenei jelenség követte nyomon a látható képi eseményeket. (Egy ’90-es évek példája elektronikus zenével némafilm-kísérlet, mint vízi mozi a Cinetrip partykon, ahol a elektronikus zenészek próbát tettek ‘lekísérni’ a vetített filmjeleneteket.)

A fények és a színek mellett megjelentek a formai óhajok.

Egy fogalom a 20. század elején pszichológiai és új esztétikai fogalommá változott, és ez a szinesztézia. A szinesztézia , vagyis „színes hallás” jelenségei a „színjelenségek”, vagyis „fotizmák”. „Ez nem egy „asszociációs vagy reprodukciós élmény, hanem a hangérzettel egyidejűleg fellépő másodlagos szín- és fényérzet” (7). Ez az érzet sok művészt inspirált a fénnyel és a színekkel játékra és komponálásra. Kialakult a fényfestészet és a fény. (Egy példa, mint mesterségesen létrehozott „szintetikus nap” hibrid Olafur Eliassons „The Weather” projektje 2003-ban a Tate Modern-ben, ahol egy ténylegesen mesterséges fényekkel előállított napot hozott létre.) A korábbi alkotások, mint például Thomas Wilfred „Untitled. Opus 161” fénygépszerkezete fények és annak jelenségei előidézésére irányult.

Illúziókeltés és illékonyság. A fény-kép nem hagy nyomot a felületen, változik, előbukkan és eltűnik. Ebben látom a zenei illékonysággal párhuzamos szerepét, melyben már közelít ahhoz az érzethez, melyet a zenei előadások folyamán bekövetkező reprodukálhatatlanság, térkitöltő és térformáló szerep, a modulált zóna, mint a befogadás tere elrugaszkodik a statikusság lététől. A fény egy pillanat törtrésze alatt keletkezik és ugyanúgy meg is szűnhet hasonlóságot mutatva a zenei hangokkal. A fény jelenléte teljes térbefolyásoló szereppel rendelkezik és konstrukciójából adódóan több formában értendő, mint például lézer.  A fények és a színek mellett megjelentek a formai óhajok. Hans Richter experimentális filmjeiben előszeretettel alkalmazza a különböző formák változásából bekövetkező mozgóképes rendszert, melyben a tiszta nonfiguratív formák játékát figyelhetjük meg, mint például a „Rhythm” sorozatában. Beszélhetünk továbbá Oskar Fischingerről, aki az „Early Abstractions” sorozatban a tiszta formai és színkompozíciók összehatóival kooperált. A mozgókép konstrukciójának, mint montázstechnika egy kiemelkedő alakja Sergei Eisenstein.

/ VJ

A vj  a ’80-as, ’90-es évek fogalma. Először a Music Television videoklipjei közötti átvezető szöveget mondó konferansziéra mondták a vj kifejezést, de ez elég gyorsan átalakult.

A techno  térhódítása, az acid partyk, a house és más egyéb irányzatokkal együtt a vizualitás is helyt kapott.

A vj szerepe együtt fejlődött az elektronikával. A vj, mint definíció egy összefoglaló meghatározás és mint képalkotó irányzat sokrétű eszköz- és gondolattárral rendelkezik. Valaki csak absztrakt, nonfiguratív animációkat vetít, valaki filmjeleneteket, saját felvételeket, fotószekvenciákat, flash-animációkat vagy három dimenziós képzeteket. Viszont a vj, mint szerepkör igen érdekes kérdés. A kerekasztal beszélgetésekben voltak eszmecserék, viták arról a kérdésről, hogy melyik érdemel elsőbbséget: a zene vagy a kép? Egy érdekes gondolat volt a solymári beszélgetésben, miszerint onnantól kezdve, hogy éjjel történnek ezek az események, ténylegesen kell a fény ahhoz, hogy az ember az érzékszervei segédletével kiigazodjon az őt körülvevő környezetben. Viszont a zene eleve elrendeltetés, tehát maga a party nem jöhet létre zene nélkül, de fények nélkül sem (megjegyzem az eddigi helyzet szinteket figyelembe véve hogy ismertek olyan zenei „kivételek”, mint például John Cage 4’33 zenedarabja, melyben ténylegesen a csendet adta elő, mint zene). Az előbbi megjegyzés alapján a fényt abszolút le lehet fordítani a sötétségre, mint egy fajta megfeleltetés, de – ha több órás performance-ról beszélünk – ez a dramaturgia eszköztárába tartozik. Maga a fény tehát elengedhetetlen. A techno  térhódítása, az acid partyk, a house és más egyéb irányzatokkal együtt a vizualitás is helyt kapott. A lézer és a stroboszkóp volt lényegében az elektronikus zenei történetben az acid partyk fénygenerátora. A lézer ténylegesen tér-fény, a füstgép tovább fokozza az atmoszferikusságot és a kettő együttléte ad egy ambiens-szerű, monoton ismétlődő teret.

/ KITERJESZTETT MOZI

Ezt a teret tovább fokozták a kivetített konkrét képek. Itt konkrét képek alatt értem az absztrakt képektől a videoloopokig, az analóg technikáktól a digitálisig terjedő skálát. Itt jön képbe az „expanded cinema”, mint a mozi kiterjesztése, a több vásznon, több helyen, egy időben történő képvetítés. Ez a ‘mozi’ már installáció, beleolvad, eggyé válik a környezettel és konstrukciójában a helyszín hatókörében egészet alkot a többi elemmel. Példaként kiemelném a Kaos Kamping filmaszalagokból és 8-16 mm-es vetítőkból álló installációit, valamint a Kiégő Izzók „látványgyárát” (8) melyben az analóg vetítőktől kezdve a projektoros mozgóképekig a technikai és képzeletbeli spektrum játékát láthatja a szemlélő.

/ VJ SZEREPKÖR

A vj, mint szerepkör összehasonlítást kíván a dj-vel mint szerepkörrel. A dj a partyn az irányító, akitől függ a zene, a zene teremtette légkör és a zene által az emberi mozgások. A keverés lényegében egy irányító szerep is. Egyszer, körülbelül 2003 tájékán kérdeztem egy dj-t, hogy mi alapján kever. Válasza, hogy megfigyeli az embereken, hogy melyik hangra mozognak és próbál olyan zenéket találni, melyben az a hang tovább ismétlődik a keverés útján. Persze a ritmustól kezdve sok tényező együttállása is domináns szerephez jut, de maguk a hangok önmagukban is manipulatívak. A vj szerepe az az instrukció – értek ezalatt belső utat is – hogy képeket hozzon létre hangokra, ritmusokra, atmoszférára, jelenségre, belső érzetekre. A vj egyrészt lehet egy szelektori szerep. Adott egy video-loop rendszer, melyet már egy fajta szelektálással hozott létre és adott a helyszínen az improvizatív szelektálás, mely egy belső random kiválasztódás kiterjedése. Az a video-loop rendszer, mely a gépen tárolt fájlokból tevődik össze, válogatás, az alkotó ízlése szerint válogatott vizuális anyagok összessége. Ez a szelektori szerepkör egy az egyben csatlakoztatható a dj szelektori szerepkörével. A Cold Cut/ Hextatic „Natural Rhythms trilogy” egy darabja, a „Timber” kiemelkedő klip. A zenére szelektált loopok egy az egyben lekövető funkcióval rendelkeznek, a klipben, ami egy videóklip érezhető a vj-zés dinamikája. A filmekből való válogatásra, mint szelekció hatással voltak bizonyos filmek. A Godfrey Reggio és Philip Glass által rendezett „audiovizuális trilógia”, a „Koyaanisqatsi/Powaqqatsi/Naqoyqatsi” impressziói és konkrét kivágatai több vj munkájában is láthatók (9). A „Beyond my Eye” 3d animációs film szinte ezek gyökeres ellentéte, de magában a cyberkulúrában, a virtuális tér létrehozásában ihlető szerepe volt. Az Addictive tv mixsorozatai(10) ezt a loop alkotási struktúrát vették alapul.

A mozgóképek a zenével egyidejűleg és függetlenül is beavatkozó, térátépítés indukcióját kiváltó folyamatok, mely, ha például a „Man with a movie camera” (11) című film egyes robusztus gépjeleneteit, gépmozgásait figyelemmel kísérjük, ‘megelevenednek’.

Érdekes periférikus példa az optical illusion, mely állóképi mozgásgenerálással együtt járó térgörbületi érzetet indukál.

/ LIVE CINEMA

A live cinema egy performatív jellegű mozi, melyben az események a mozi képletét alkalmazva értelemszerűen jelen beavatkozásokkal valósulnak meg. Benkovits Bálint szavait idézve egy „nonlineáris” film. A „mozi és a clubkultúra közötti szimbiózis” (12), ahogy a Live Cinema Reasearch internetes elméleti oldalon jellemzik. A mozi kiterjesztett tere, nem csak mint konkrét térbeliség, hanem gondolatterek által is nyújtott elméleti- és gyakorlati konstrukció. Ha felépítésében szemléljük a party terét, általában egy alap moziterem struktúrájával találkozunk. Egy vászon, egy projektor, melynek képe kivetül a vászonra, mint alternatív mozikép, a vásznat szembetűnő helyen installálják (*Gomba – a dj mögött általában). A dj a mozikép látókörén belül, vagy a képen belüli síkon, vagy a kép mellett van, a nézők meg maguk a táncolók. Itt a mozi hangja eleve analógia a némafilmek hangjával, csak fordított szerepkörök irányítják. Itt nem a képre megy a hang általában, hanem a hangra a kép (*erre a feltevésre is akadnak kivételek, mint például az Aviimpulze, mely a Solymáron készült beszélgetés két résztvevőjének – Tégla és FND közös audiovizuális projektje, ahol Tégla, a zenész azt említi, hogy ő a „képnek játszik”). A képet a partyn jelenlévő vjk hozzák létre, tehát maga a mozifilm a jelen behatásainak hangulati tükrében fogalmazódik. Az egész esemény a jelen folyománya, egy élő performatív jellegű mozielőadás, egy reakciós folyamat.

/ LIVE ACT

„Minden zenész életében eljön az a pillanat, amikor a stúdióból kivonulva a közönség elé áll és élőben adja elő zenéjét”(13).

A live act elterjedt fogalom lett a partykultúra területén is. Itt elsősorban technikai vagyis eszközpark különbségek vannak a dj-zéssel szemben, mivel míg a dj alap setup-ja két darab bakelit lejátszó, vagy cd játszó és az ezt összekötő audio mixer, a live act géppark szerkezet szinten átalakul, átveszik hangkeltő és manipuláló rendszerek, samplerek, midik. A vj-nél a helyzet hasonló, a zenésszel együtt alkotva ezeket a szerkezetfelépítéseket kiterjeszti képi konfigurációkra és nem a „végterméket” vetíti ki, hanem a kép készülési folyamatát is. A játékidő és a reakcióidő rövidül, tehát a cél egy olyan képi hangszer építése, melynél a külső, fizikai kiosztások egyrészt elérhető tartományban vannak, másrészt tudatos szerkesztés eredményei.

A teljes diplomadolgozat: Tran∑: / Audiovizuális kísérletek, MKE, Intermédia szak, 2009

(1) video performance artist: „A VJ is a performance artist, who creates moving visual art (often video) on large displays or screens, often at events such as concerts, nightclubs and music festivals, and usually in conjunction with other performance art.” Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/VJ_(video_performance_artist) (2009.04.23.)

(2) A hangkép kronológia összeállításának alapjai:

Peter Weibel, Gregor Jansen: Light art from artificial light as a Medium in 20th and 21th Century Art, 2005.

dr.Gyulai Elemér: A látható zene, 1965, Zeneműkiadó Vállalat Budapest

Sons & Lumiéres / Une histoire du son dans l’art du XXe siécle 2004 Centre Pompidou kiállítási katalógus

Valamint:

http://209.85.129.132/search?q=cache:DISPZnWkUMwJ:www.art.pte.hu/files/tiny_mce/File/dla/2009-doktori%2520ertekezesek/KramliErtekezes.doc+Ludwig+Hirschfeld-Mack&cd=3&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

A témával foglalkozó egyéb oldalak:

A 60-as évek vidoszintetizátora, kronológiai gyűjtés az Audiovisualizers közösségi és tudományos oldalon:

http://www.audiovisualizers.com/toolshak/vsynths.htm

(3) Szervezett kerekasztal beszélgetéseket folytattam, melyeket a dolgozatomhoz csatolok.

(4) Kitczinger Gábor – Csató Máté: Vizuális szakmunkások

Bernáth Zsigmond: VJ Művészet/ vizuális varázslat a 3. évezredben Diploma Szakdolgozat, 2005, Magyar Iparművészeti Egyetem, Budapest

Garami Richárd: Panoráma szőnyeg és fénytapéta, Szakdolgozat Intermédia Tanszék MKE 2007

(5) Michael Faulkner/D-FUSE: VJ audio-visual art + vj culture 2006. Laurence King Publishing Ltd

(6) Friedrich Kittler Optikai médiumok Berlini előadás, 1999 Magyar Műhely Kiadó – Ráció Kiadó, 2005

„Az a kijelentés, hogy a némafilm soha nem volt néma, 1929 kísérletezésektől mentes hétköznapjaiban egyszerűen azt jelentette, hogy a moziban a vetítések soha nem zajlottak kísérő hangok nélkül.”

(7) dr.Gyulai Elemér: A látható zene, 1965, Zeneműkiadó Vállalat Budapest

(8) A „látványgyár” elnevezés 2007. március 3.-i Illegálparty által rendezett Papírgyár303 rendezvényen egy konkrét gyárépület berkein belül és kívül mindkettőt érinti. A belső vetítőgépezetben még számos csapat munkája volt látható.

(9) Michael Faulkner/D-FUSE: VJ audio-visual art + vj culture 2006. Laurence King Publishing Ltd

(10) Kitczinger Gábor – Csató Máté: Vizuális szakmunkások „Az 1992 ben Graham Daniels és Nick Clarke által alapított  formáció sikeresen transzformálta a partyvetítéseket televíziós képernyőre, ezzel sok Vj-nek és vizuális előadónak biztosítottak lehetőséget, hogy a szubkultúrájukon kívüli nagyközönséghez is eljuttathassák munkájukat. Az általuk produkált Transamblent-et  a nagy-britanniai Channel 4, a Spaced out-ot a Sci-Fi Channel sugározta.„

(11) Dziga Vertov: Man with a movie camera 1929

(12) http://prototypen.com/lc/wiki/index.php/Live_Cinema_Research:About :”Diese Performance öffnet den Weg zu einer neuen Kunstrichtung – das Live Cinema – eine Symbiose aus Kino und Clubkultur.

(13) Forrás: http://www.drumandbass.hu/cikk.php3?cid=627