






Pár évvel ezelőtt – úgy 2000 környékén – egyre több partyban bukkantak fel a vetítésért felelős visual- v. video-jockey-k hazánkban is.
Azóta nagy teret hódított magának ez a műfaj, de a elektronikus zenei kultúrával kapcsolatos fórumok nem adnak elegendő információt a témában. Ezért gondoltuk – több csapat, akik ebben a műfajban, vagy különböző határterületein ténykednek – hogy összehozunk dinamikus munkára képes szakmai szövetséget és egyben tudástárat, melyben bárki kedvére tájékozódhat, nézelődhet, hozzászólhat, vitatkozhat és ötletelhet. Összegyűjtöttük, amit találtunk és írtuk, amit gondoltunk. Ebből lett a nonamevj.
A Nonamevj eseményei: A vj attack egy interaktív klubsorozat, szimbiózisban egy vj közösségi oldallal, melynek célja a hazai VJ-k közti összefogás, tapasztalat- és eszmecsere valamint a közös akciók lehetőségének megteremtése. Egyrészt egy online linkgyűjtemény és fórum, másrészt személyes találkozások, workshopok, jammelések.
A Vj Centrum közösségi eseményei:
Hová lesznek a kitörölt fájlok?
A Vj Centrum Budapest első alkalommal rendezi meg az újmédiás trendekkel kísérletező magyar művészek találkozóját. Az esemény az LPM (Live Performance Meeting) vizuális művészettel és installációkkal foglalkozó, évente kétszer megrendezésre kerülő olaszországi találkozóval és a Cinetrip Vj Tornával együttműködve jön létre.
Az előadó műfajokkal egybekötött kiállítás a kitörölt fájlok világába kalauzol, vagyis oda, ahol képtöredékekből, „újrahasznosított adathalmazokból” állnak össze új hangulatok, hatások. A rohamosan fejlődő technológiai lehetőségek művészi kifejezésformával párosulnak, az így létrejövő interaktív alkotásokat mutatja be a kiállítás és az audiovizuális performansz-sorozat, a Live Cinema. A meghívott előadók pedig a jövő művészetének útjait, megjelenési formáit, lehetőségeit prezentálják.
A Behind the VJ Scenes a VJ Centrum új kezdeményezése. Egy havi rendszerességgel jelentkező előadássorozat, amely a VJ-zés és az újmédia-művészet határterületein mozgó alkotók és alkotócsoportok tevékenységét mutatja be esettanulmányok mentén.
A közönség minden alkalommal más-más szemszögből, konkrét munkafolyamatokon és az alkotók saját történetein keresztül ismerheti meg a legizgalmasabb és legeredetibb alkotásokat.
Az meghívott művészek az élő- az analóg- és az architekturális vetítések, az audiovizuális liveactek és az interaktív, generatív alkotások világából hoznak példákat, történeteket. Az előadásokat időnként technikai bemutatók is kísérik, az esték pedig hol audiovizuális liveactekbe, hol pedig csak laza zenélgetésekbe torkollanak.