Improvizatív digitális mozgókép alkotás az oktatásban az audiovizualitás eszközeivel, Diploma, MKE

Az audiovizualitás (továbbiakban AV) az auditív, mint hang és vizuális, mint kép szavak összességének rendszerére utal. Az AV többféle szempontból közelíthető meg. Egyrészt a hangra épülő kép, másrészt a képre épülő hang. Ezeknek számos vetületét különböztetjük meg a színházművészettől elkezdve a performansz, az installáció, az un live-act-en keresztül egyéb más művészeti műfajjal való együttműködéséig.

Az AV, mint tömegkultúra és mint ennek technikai vetülete átjárja hétköznapjainkat, egész civilizált, városi életünk velejárója. Kezdve a filmszínházak, a televíziókészülék megjelenésétől a video- és dvd lejátszók felbukkanásán keresztül a számítógépig. Mára már több tucatnyi szoftver jelent meg, mind az audiovizualitást kutatva. Ezeken a software rendszereken kívül hardware eszközökkel is kísérleteznek. A cél a lehető leginkább „visszaadni” képekben a zenei ritmusokat, hatásokat, effekteket, magát a zene okozta érzeteket. Dolgozatom első részében ennek érintőleges történeti áttekintését vázolom fel, a XX. századot bővebben taglalva, majd a mai kor, tehát az ezredfordulót közvetlen megelőző és közvetlen utána lévő időszakot fejtem ki.

Az audiovizualitást mind képi, mind zenei szempontból is megközelíthetjük. Kép szempontjából a zenét adottnak vesszük, és maga a kép a zene ihlette kifejeződések rendszere. Zene szempontjából a kép az adott (például a némafilmek, melyek alatt egy zongorista játszotta a zenét), és ezt próbálja a zene követni. Egy fontos vetülete az audiovizualitásnak, mikor a kettő együtt, közös úton válik egy alkotássá, mint például számos live-act esetében.

A tanári szakdolgozatomban (2009) a témám az audiovizualitás egy művészeti vetületére vonatkozik, a visual performance artist-ra. A konkrét műfaji kialakulása és tömegesebb elterjedése az ezredfordulóhoz köthető, Magyarországon való kialakulása is szintén, vagyis lényegében a ’90-es évektől vette kezdetét. Ezen műfajjal 2000-ben kezdtem el foglalkozni, azóta is folyamatosan mind gyakorlatban, mind elméleti kutatás szintjén művelem. Gyermekkoromban zongoráztam, melyet azóta gyakorlok és nagy hatással volt rám, mind „belső beszédben”, mind a képi gondolkodásban. Megfigyeltem, hogy az egységre való törekvés majdhogynem alapelem szinten értelmezendő, jelen esetben a kép és a hang megközelítőleges összhangba, egységbe rendezése, a zene, a hangok, a ritmusok, az ütemek és a hangzások képekben való megjelenítése egyre inkább kerül az alkotói figyelem egyik központi rendszerébe. A technikai eszközök fejlődése, mind művészeti-alkotói, mind tömegcikk-kereskedelmi értelemben elárasztja az emberi lét hétköznapjait. Az audiovizualitás felbukkan a filmekben, melynek vetítésére vagy a mozik terei, vagy a televíziókészülékek, vagy a számítógép szolgáltatnak, de még inkább fellelhető a videoklipekben, melyet szinte alig akad tizenéves tinédzser, aki ne látott volna, vagy ne nézne folyamatosan. A visual performance artist munkája  lényegében „videoklip-hibrid” létrehozását célzó improvizatív tevékenység. Ebben az esetben a „videoklip-hibrid”, mint műfaji meghatározás átlényegül, időintervallumát tekintve bővülhet, vagyis az általában véve három-öt perces klip hossza lehet akár több órányi performatív előadási művelet és a tartalom nem feltétlen követeli meg a videoklip strukturáltságát, például a narrativitás jelenlétét. Olyan szabad önkifejezésre ad módot, melyben magától a vizuális anyagok készítésétől kezdve a zenei értelmezésen keresztül az improvizatív jellegű előadásig tart a tevékenység. Ez módot ad arra, hogy egy adott témát több szempontból vizsgáljunk, mind képi, mind a zenével való összhang irányából, valamint magát az improvizációt, mint felszabadult alkotási folyamatot.

A teljes szakdolgozat: Improvizatív digitális mozgókép alkotás az oktatásban az audiovizualitás eszközeivel, MKE, Tanár szak, 2009

Sztojanovits Andrea

Fényművész, VJ